2013. április 30., kedd

Bobbi Brown sminkelésen jártam I.



Már hónapok óta bolondulok a márkáért (vagy a Bobbi-s lányokért, nem tudom eldönteni:). Valahogy úgy vagyok az Aréna Pláza Bobbi üzletével, mint Holly szerepében Audrey Hepburn a Tiffany and Co.-val. A hely, ahol nem történhet vele semmi baj - ez rám szintúgy igaz, azzal a kivétellel, hogy a pénztárcám nagyon tud sírni egy-egy alkalommal távozáskor:D

Három sminkesük van, akiért odavagyok (a többieket nem ismerem): Csilla (ő sminkelt eddig minden alkalommal, nagyon tapasztalt, profi és imádnivaló csaj), Janka, akire ránézel, és süt róla a stílus, és Zsanett, aki egy tündér, de komolyan, mikor otthagytam a napszemüvegem egyszer, utánamhozta, megkeresett a bevásárlóközpontban :)

Az első sminkelésem "a tökéletes alap" vagy valamilyen hasonló nevet viselt, meg fogtok lepődni, de főként az alapozással, korrektor használatával, vagy ezek előkészítésével foglalkoztunk.:D Természetesen kaptam a számra is egy kis színt, a szememen pedig már alapból volt egy kevés festék, nem is bántotta Csilla. Hasznosnak mindenképp hasznos volt, a 20 perces sminkelésből pedig egy óra lett, míg mindent átbeszéltünk, leírt és elkészítette a face chartot is. Utána még beszélgettünk egy fél órát, míg a termékeket tanulmányoztam és próbáltam (szigorú szemmel nézve, megparancsolva magamnak, hogy hiába venném fel a fél üzletet) csak egy dolgot választani. Egyébként ezek a rövid, 20 perces sminkelési leckék nincsenek vásárláshi kötelezettséghez kötve, nem kell venned semmit, ha nem szeretnél, de a limitált kiadások engem mindig levesznek a lábamról, ráadásul szuper ajánlatokat ki lehet fogni annál az asztalnál.

Az alábbi termékeket használtuk:

Megkérdeztem Csillát, ő hol tanult sminkelni, és elmesélte a történetét (wow!!). Elmondtam neki, mennyire érdekel ez a világ, és hogy nagyon szívesen tanulnék sminkelést, szerinte hol érdemes? Nagyon segítőkész volt, leírta nekem az összes, szerinte nívós sminkiskolát és tanárt, én pedig oly elhatározásra jutottam netes keresgéléseim közepette, hogy minden vágyam Páll Adriennél tanulni, ó csupán fél millió választ el ettől az örömtől:( De elhatároztam, ha nem is 2 hónap alatt (nyilván nem!), de összeszedem ezt a pénzt és valóra váltom az álmom:) A barátom meg annyira aranyos, ebben is támogat, sőt, azt is mondta, hogy anyagilag is támogat ebben, amennyire tőle telik:) (gyorsan lebeszéltem, hisz ennek az lenne a lényege, hogy én küzdök meg érte)

Végül pedig az arcom, mint vászon:) (nagyon nyomi a fejem, bocsi:D)

Várhatóak a közeljövőben Bobbi-s tesztek is, hjajj, nem tudok onnan elmenni vásárlás nélkül, és túl sokat voltam ott mostanában:(

Ti hogy álltok a márkával?


  
Petronella xox

2 megjegyzés: