2013. szeptember 14., szombat

Lakk szerzemények #1


Hello evribádi, csodálatos "napsütéses" napunk végére egy haul bejegyzéssel jövök. Az éppen futó nyereményjátékomnál írtam, hogy kommentekben nagyon szívesen veszek minden észrevételt és kérést, amire az egyik kedves olvasóm írta többek közt, hogy szívesen látna haul bejegyzéseket, így úgy döntöttem, ma ezzel jelentkezem :)

Első körben kezdeném azzal, talán páran tudjátok is, hogy megszállottan kerestem az utóbbi időben a tökéletes, csillogós eszpresszóbarna lakkot. Mivel az egyik szemináriumom "sajnálatos módon" elmaradt csütörtökön, be is ugrottam a közeli DM-be nézelődni, ha már úgyis a Posta fele kellett vennem az irányt.


Eddig hiába kutattam a drogériákban a csillogós barna után, semmi siker, de úgy látszik, csak rossz drogériákban kerestem, ugyanis az S-he standnál ráleltem egy üvegen kereszül csodásnak tűnő darabra. Hogy bejött-e, nemsokára külön bejegyzésben beszámolok. Sajnos ennyivel viszont nem tudtam leállni (az ősz hibája, nem az enyém!:D), hazahoztam még a Chanel Péridot hasonmását (hozzám is eljutott a libafosiszeretet:P), valamint egy ezüst metál lakkot leárazva, ami fekete lakkokkal isteni lesz a szezon trendjeinek megfelelően.


Valamint örömöm másik forrása, hogy egy blogsalen 1200 forintos darabáron ezekhez a csodás, alig használt Mac lakkokhoz jutottam hozzá, egyiküket már volt szerencsém kipróbálni, szintén jövök majd külön bejegyzéssel őket illetően.


Remélem élveztétek ezt a posztot (örömmel veszem a visszajelzéseket, hisz nem gyakran jöttem eddig hasonlókkal), mindenkinek szép estét és jó pihit kívánok ;)

16 megjegyzés:

  1. Én szeretem a haul posztokat, úgyhogy örülök ennek a bejegyzésnek :) A középső MAC lakkra nagyon kíváncsi vagyok, nem tudom így képről eldönteni, hogy burgundi vöröses vagy lilás e inkább. Az 'eszpresszóbarna' S-he lakk tesztet is kíváncsian várom! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, mert az első rétegnél inkább vörösesebb, de utána már egyértelműen a lila fele hajlik:) Instagramon raktam fel róla pár napja egy képet, de csak esti buszos:/ http://instagram.com/petrasimonfalvi

      Törlés
  2. Ó hogyne, jöhetnek még zsákmányos posztok! :) Kíváncsi vagyok, milyen lesz a viszonyod a She lakkokkal, számolj be róla mindenképpen! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó az S-he új csomagolásos lakkjait már eddig is nagyon szerettem (eddig mondjuk csak 2-3 volt, azokat előszeretettem használtam is). Nem is értem, miért nem írtam még róluk, megérdemelnék :)

      Törlés

    2. Nagyon szép színek, egyedül szín amit megúsztam a Chanel Péridot, soha nem tetszett, nézegettem de nem tudott elcsábítani és a hasonmások sem :D
      Viszont a többi szín tetszik, a nagy őszi színátállási lázban égek, barna, szürke, bordó, sötétkék, fekete és csillogósak mind jöhetnek :)

      Törlés
    3. A felsoroltak tényleg mind felkívánkoznak a körmeimre nekem is mostanság :) Főleg a rossz idő beálltával!

      Törlés
  3. Óóó ezek a S-he lakkok egyszerűen meseszépek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És az a baj, hogy ezzel nem állt meg a szép S-he lakkok sora, a boltban még több szép lakk van :(

      Törlés
  4. Nagyon szépek ezek a S-he lakkok:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, gyönyörűek, majd jövök manikkal/tesztekkel :)

      Törlés
  5. Hű az a duo krómos nagyon tetszik, remélem teszt is lesz róla, nagyon kíváncsi lennék, milyen körmökön! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahogy időm engedi, biztosan kipróbálom, mert engem is érdekel, hogyan muzsikál! És ha felkentem, természetesen majd bemesélem magamnak, hogy ez igazából az eredeti Chanel Péridot a körmömön :P

      Törlés
  6. Kíváncsi vagyok a She lakkokra :)

    VálaszTörlés
  7. Gyönyörűek a MAC lakkok! Főleg a jobboldali :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ő a kipróbálatlan kis piszkoslilám. és igazából erra vágyom most, köszönöm, hogy emlékeztettél rá ;)

      Törlés