2014. január 22., szerda

China Glaze - Lubu Heels rózsás nyomdával

Lubu Heelsre nagyon vágytam. Nagyon-nagyon. Épp előttem vitték el az utolsót, és lógattam az orrom, aztán pár nappal később (Nailland)Madlen talált még egy dobozzal a Flormar szekrényekben - huhh -, szóval rohantam, és megvettem a kis szépséget.:) A nyomdázás már csak hab a tortán, és ritkán mondok ilyet, de ez így együtt most nagyon bejön. ;)


Önmagában így fest a lakk. Az ilyeneket általában fekete alapra festem egy rétegben, de ezt kivételesen önmagában építettem fel. Arra már nem emlékszem, hogy 2 vagy 3 réteg kellett.:/ Úgy tűnik, vizsgaidőszakban minden "jelentéktelen" részletet ürít az agyam. Szép, ugye? Nagyon szép. De sajnos nem annyira, mint vártam.:/ Csúnyának azért semmiképp nem mondanám.



Aztán kitaláltam, hogy milyen szuper jó lenne egy a vörös csillámokkal megegyező színű nyomdázás a tetejére. Még sosem próbáltam a CG Autumn Nights kollekció lakkjait élesben nyomdázáshoz, de volt egy sejtésem, hogy sokunk kedvence, Red-y and Willing itt is szuperül teljesít majd!




Az egyik MoYou London nyomdalemezről választottam egy rózsás mintát, aminek a negatívja is megvan - a kisujjamon láthatjátok a negatív változatot, a többin az eredetit.


Komolyan mondom, öröm volt ezekkel a körmökkel belibbenni információs társadalom vizsgára! Nem hivalkodó, mégis csupa dög, és mindemellett annyira nőies... ha nem lenne annyi kipróbálnivalóm, biztos vagy egy hétig fennhagytam volna. 

Ez volt az első alkalom, hogy a Seche vite-et kipróbáltam nyomdázáson. A NYC Turbo dry-jal az volt a bajom, hogy elmosta a nyomdázást, tehát nem voltak éles vonalak, ami nem volt egy szép látvány.:/ De ennél egyáltalán nem tapasztaltam, tökéletesen ép és fényes volt az első ecsetvonástól a 2. nap végéig.:)



Ha ajánlanátok szép nyomdalemezeket (bár így is hosszú a kívánságlista), azt szívesen veszem, mert nagyon szeretem ezt a technikát! Sajnos időm legtöbbször  csak hétvégén van ilyesmire, de ha végre sikerül egyet megcsinálnom, akkor mindig csak lesek, miért nem csinálok gyakrabban ilyen fondorlatokat a körmeimmel? :)

16 megjegyzés:

  1. Önmagában tényleg nem olyan nagy szám ez a China Glaze lakk, viszont a nyomdázással szuperül mutat!

    VálaszTörlés
  2. Nekem nagyon tetszik így is úgy is, de tényleg pompás lett nyomdázással!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akármennyire vártam többet a Lubu heelstől, azért így is nagyon szeretem. :)

      Törlés
  3. De szép lett! :) Nekem a MoYou és a Pueen paletták a kedvenceim, de persze rengeteg szép paletta van a piacon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj az kimaradt, hogy az Autumn Night kollekcióval én is sokat nyomdázok, és tényleg nagyon jól szuperálnak :) Pedig először aggódtam h nem biztos, h lehet vele, de aztán tényleg szép lesz a végeredmény.

      Törlés
  4. nekem az egész mani nagyon bejön, és a CG lakk arra emlékeztet ahogy az OPI Stay The Night LS lakk kinéz fedőlakkal bőségesen megkenve :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem nincs meg sajnos az a lakk (viszont tegnap érkeztek új lakkok a Naillandbe - Golden Rose Galaxy lakkok -, amik között vannak homok hatásúak is. Az egyik teljesen ugyanolyan, mint a Stay the night.)

      Törlés
  5. Szépséges ez a lakk, minta pedig csodás hozzá. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak azzal szenvedek sokat, hogy megtaláljam a készletemben az olyan lakkokat, amikkel lehet nyomdázni :D

      Törlés
  6. Nekem eddig nem nagyon tetszettek a nyomdás körmök, de ez valami fantasztikus! Nagyon szép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, ez nagy szó!!! :) ez most nagy öröm számomra ;)

      Törlés
  7. Nagyon szépek és jók az Infinity Nails, Bundle Monster, Winstonia, Cheeky, Bunny Nails, Messy Mansion nyomda paletták, csak így hirtelen felsorolva.. :) Próbáltam mindet...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Pont utóbbit nézegettem nem rég :))

      Törlés
  8. Félelmetesen gyönyörű a végeredmény!!!

    VálaszTörlés